Rólunk

Noha már közhely, hogy fogyasztói döntéseinket a különféle márkák üzenetei, és nem a termék nyers ismerete alapján hozzuk meg, legyen az egy naptej vagy egy úticél, körültekintve mégis úgy találtuk, hogy a desztináció marketing még kevesek által ismert módszertan és szolgáltatás hazánkban.
Pedig a desztináció marketing, vagyis egy potenciális turisztikai és befektetési célpontba ágyazott termék márkázása nem luxus, hanem alapvető üzleti stratégiai lépés.
Éppen ezért, a desztináció marketing népszerűsítésére hoztuk létre ezt a szakmai blogot, ahol a desztináció marketing és holdudvarába tartozó legfontosabb tudnivalókat, eseményeket, szerintünk jól, vagy éppen rosszul megvalósult mintákat tesszük közzé egy-egy bejegyzésben.
És mivel azok közé az elvetemültek közé tartozunk, akik szerint bármilyen találkozóhely, így a blog is desztináció, amely közösségi jelenlét híján átmeneti hely, elméleti skicc marad, írásaink célja nem a megmondás, hanem további diskurzus kezdeményezése a téma iránt érdeklődők számára.
Szerzőink az AERA Property & Destination és a Kohl & Partner csapatából, valamint a téma egyéb szakértői közül kerülnek ki.











