Archívum: 2011. július
Az emlékek őre – a New York-i 9/11 Emlékmű
Minden városnak megvannak a maga ikonikus épületei – Párizsnak az Eiffel-torony, Londonnak a Buckhingam – palota vagy a Big Ben, New Yorknak pedig a Szabadság-szobor és a World Trade Center – vagyis az utóbbi csak volt, addig a bizonyos 2001. szeptember 11-i napig. Több mint háromezren vesztették életüket a Nagy Alma emblematikus épületei ellen véghezvitt terrortámadás során. Az „amerikai álmot” azonban mégsem tudták lerombolni, s egy évtized elteltével méltó helyet kap az emlékezés.
CAT – Hát, ez nem kutya!
Sok város életében a víznek – legyen az tenger, óceán vagy folyó – kiemelkedő szerepe van, ráadásul nagyban meghatározzák az adott település városképét is. Ha víz, akkor általában közlekedni is lehet rajta, és ma már viszonylag sokféle közlekedési eszköz közül választhat az ember fia. Nálunk jelenleg a kétéltű busz dívik, mely bizarr látványt keltve minden este pontban hatkor siklik át a Margit híd alatt. De képzeljétek el, milyen lenne egy fakultatív szájtszíing, melyhez csak az eszközt kellene kibérelni. Na, erre lett kitalálva a CAT.
Fenntartható „túrinform” iroda angolosan tálalva
Ha a jövőben Londonba vinne az utad, de netalántán egy kis útbaigazításra lenne szükséged, a Londoni Információs Centrum (The City of London Information Centre) biztosan meg tudja válaszolni a kérdéseidet, sőt egy nem mindennapi élményben is részed lehet.
Zöld-energia Sziget Koppenhágának
Mint azt a tavalyi év folyamán olvashattuk, a dán főváros logót és szlogent váltott. Koppenhága a korábbi reményt kifejező HOPEhagent, a város nyitottságát kifejező és előtérbe helyező COPENhagenre cserélte. A nyitottság nem csak földrajzi, területi értelemben, hanem a szabadon szárnyaló gondolatok szintjén is igaz lehet, legalábbis erre enged következtetni az a merész terv, mely az egész dán főváros energiaellátását megoldaná egy zöld erőmű segítségével.
„Pálinka, szerelmem, légy az enyém!”
Amikor külföldön járunk, az utolsó napokban valahogy mindig eluralkodik rajtunk a vásárlási láz – „Mégis mit hozzak az anyósnak???” – és sokszor képesek vagyunk a leggagyibb giccseket is megvásárolni szuvenír gyanánt. Valahogy így van ez a Magyarországra látogató turistáknál is, a legkoncentráltabb látványosságoknál bóvlik tömkelegeit veszik meg. A gipszbe öntött bazilikák ideje azonban mostantól lejárt!
Archívum
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május











